Kovács Tamás Iván szerint hazánk központi fekvése legversenyképesebb adottságainak egyike. Négy fontos közlekedési folyosó fut keresztül Magyarországon, így minden adott ahhoz, hogy Európa kapujaként és a közép-kelet-európai régió logisztikai központjaként működjön akár India, az indiai vállalkozások számára is. „A magyar piacon már jelen vannak a világ legnagyobb logisztikai ellátói és a megbízható, rugalmas, magas színvonalú szolgáltatásokat versenyképes áron nyújtó, magyar tulajdonú vállalatok is” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: korszerű raktározási és ipari adottságai miatt Budapest hagyományosan a logisztikai tevékenységek fókuszában állt, eddig 1,6 millió négyzetméternyi területen több mint 30 modern logisztikai és raktározási parkot létesítettek a főváros 30 kilométeres körzetében.
Magyarország stratégiai jelentőségét fokozza, hogy az újonnan csatlakozott uniós tagállamok között itt található a legfejlettebb, leghosszabb, több mint 1300 kilométeres gyorsforgalmi úthálózat. „A fő közlekedési folyosók mentén zajló, intenzív építési munkálatok eredményeként az autópályák és a főútvonalak elérték vagy rövidesen elérik a határokat, gyorsabb és biztosabb szállítást lehetővé téve” – emelte ki Kovács Tamás Iván.
A „Rising India in Central Europe” konferenciát a CoSignum Eco-Innovation szervezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és az Indiai Nagykövetség támogatásával. A rendezvény célja az volt, hogy hasznos információkkal szolgáljon, és potenciális partnereket mutasson be az indiai piacra törekvő magyar vállalkozások számára, ismertesse a hazai befektetési lehetőségeket indiai cégeknek. A rohamosan fejlődő indiai gazdaságban a 2012-2017 közötti időszakban 9 százalékos növekedés várható.
| Következő hír | A Prologis húszszázalékos növekedésről számolt be a régióban |
| Előző hír | Európában csak a BKV használ elavult eszközöket |
|
CARGOSTAR raktárbázis
kiadó: 1500 m2 II. Rákóczi Ferenc út 195-197. |
|
VPG - Budaörs Business Park
kiadó: 6900 m2 Raktár utca 1. |
|
Aquincum Logisztikai Park
kiadó: 1608 m2 Szõlõkert u. 4. |
|
Háros7 raktárbázis
kiadó: 7000 m2 Háros u. 7. |
|
WestLog DC
kiadó: 12000 m2 Rozália Park II (Verebély László utca 2.) |
www.iparipark.info
www.raktarbazisok.hu
www.logisztikai-park.hu
www.raktar-raktarak.hu