A kormánybiztos vasárnapi sajtótájékoztatóján arról számolt be: a társaság csaknem 5,5 milliárd forint értékű, állam által rábízott tulajdontól vált meg. Hozzátette: ennek jogszerűségét, valódiságát erősen megkérdőjelezi, hogy az értékesítés időpontja több esetben egybeesik a visszabérlés kezdetének időpontjával. Kitért arra is, hogy az értékesítésben döntési jogosultsága az ÁPV Rt. Igazgatóságának, illetve Pekli Ferenc volt vezérigazgatónak volt. Budai Gyula szavai szerint a nyolc jogügyletben összesen 12 különböző nemzetiségű offshore cég vett részt. Megjegyezte, hogy mind a mai napig nem tudni, kik állnak a cégek mögött, kiktől bérli vissza a Volánbusz Zrt. az ingatlanokat.
A kormánybiztos arról is beszámolt: az ingatlanokat nagyjából valós értéken adták el, ugyanakkor „az érdekesség a bérleti díj meghatározása”. Úgy vélekedett: olyan cégektől bérelhetik vissza az érintett ingatlanokat, ahol a tulajdonosi háttér feltehetően a Volánbusz vezetőiből kerülhetett ki. Budai Gyula eléggé valószínűtlennek nevezte a havi ezer forint plusz áfa „jelképes bérleti díjat”, amely több ingatlan esetében fennáll. Bírálta a fóti műszaki telephely szerződését is, ahol a Volánbusz egy saját tulajdonában lévő területen egy offshore céget bízott meg a telephely létrehozásával, majd tőle havi 23 millió forintért bérli. Ez a számítások szerint 20 év alatt teljesen gazdaságtalanná válik – tette hozzá. A kormánybiztos a nemzeti fejlesztési tárcához fordul a bérleti szerződések felülvizsgálata érdekében, valamint megkeresi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt az államot adóbevételek kapcsán ért kár feltárása miatt.
| Következő hír | Jogsértő a tüzelőolaj gépjárműben való használata |
| Előző hír | Csapás a napelemeseknek a METÁR újabb halasztása |
|
CARGOSTAR raktárbázis
kiadó: 1500 m2 II. Rákóczi Ferenc út 195-197. |
|
VPG - Budaörs Business Park
kiadó: 6900 m2 Raktár utca 1. |
|
Aquincum Logisztikai Park
kiadó: 1608 m2 Szõlõkert u. 4. |
|
Duna Ipari Park - Pécel
Kossuth tér 1. |
|
WestLog DC
kiadó: 12000 m2 Rozália Park II (Verebély László utca 2.) |
www.iparipark.info
www.raktarbazisok.hu
www.logisztikai-park.hu
www.raktar-raktarak.hu